Távkapcsolatban

Lili egy távkapcsolatban élt hosszú éveken keresztül kisebb nagyobb megszakításokkal. Párja messze külföldön. A rendszeres, akár sűrű találkozásra nem volt lehetőség. Szerelme nőként kezelte, intimitásuk és egymásra figyelésük feltétel nélkülinek bizonyult.

Egy félreértés miatt 3 éven keresztül nem keresték a kapcsolatot, de utána újra egymásra találtak. Hamarosan újra ismétlődtek a konfliktusok. Béla még házasságban élt, ezért sem volt megnyugtató Lili számára a távolság.

A 9.-ik évhez közeledvén hamarosan újabb veszekedések nyomasztották a hangulatot. Egy váratlan pillanatban Béla bejelentette, hogy mégsem válik el feleségétől. Lili összeomlott, mert ettől tette függővé munkavállalását, nyári programját.

Lili megértette, hogy ezt a kudarcot valóban fel kell dolgoznia és a tanulságokat jól beépítenie a mindennapokba. Sok felismeréssel gazdagodott a kineziológiai oldás után.

  • Igen, első szerelmem igazi ajándék volt számomra. Mindent megkaptam tőle, gyengédséget, biztonságot. Végtelenül hálás voltam. Egy idő után én szakítottam vele, mert nem engedtem magamhoz közel, képtelen voltam rá. A távolságtartást nagymamámtól örököltem. Ő volt rideg és elutasító. Nagypapával sem volt jó kapcsolata, bántották egymást, mivel szerelmi életük boldogtalan volt.
  • Anya is erős volt, kifelé azt közvetítette, hogy nincs semmi baj. Megtagadta belső érzéseit, belemenekült a szenvedésbe. Nagyon nehéz volt gyermekként ezeket megtapasztalni. Sokszor tévesen azt hittem, hogy én miattam nem tudnak kiteljesedni. A lelkiismeret furdalás érzése még mindig kísér.

Most Béla vette el a hitemet, az önbizalmamat, teljesen védtelennek érzem magam. Hova forduljak, se állásom, se kapcsolatom – teljesen egyedül érzem magam.

  • A megoldó kulcsok segítségével felismertem, hogy lány koromban első kapcsolatom Zoltánnal – csodálatos volt, hiszen ő megtestesítette az igazi férfit. Már nem köthetem magam a múlt emlékeihez.

A hála érzése most is velem van, de tovább kell lépnem.

  • Bélára úgy éreztem számíthatok, mivel elbűvölt erős, magabiztos kiállása. Azt hittem ilyen férfi oldalán biztonságban vagyok,

Hatalmasat csalódtam.

Az is fontos, hogy másoltam édesanyám erős, követelő személyiségét is, édesapám részéről pedig a „mindent meg tudok oldani” – viselkedést örököltem. Egy kemény nőt a férfi nem képes szeretni, mivel gyengédségre vágyik, sőt úgy érzi a határozott nő, olyan, mint a szikla.

Célom, hogy megéljem a szelíd, befogadó nőt, aki nem akar irányítani, s mindig teljesíteni. Tudom, hogy megérkezik az a társ, aki a tükröm, aki azt adja, amit már magamban feloldottam.

Köszönöm a változtatással kapcsolatos információkat, tudom, hogy képes vagyok megbocsátani. Békésnek érzem magam. Köszönöm.