TÜKRÖMTÜKRÖM – MONDD MEG NÉKEM!

“A felhő nem tudja, miért épp erre száll, s miért ily sebesen. Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron.” (Richard Bach)

TÜKRÖMTÜKRÖM MONDD MEG NÉKEM! – nagyon régen, mikor még a nap nem emelkedett fel az égen, azt tanították nekem, hogy szembe kell néznünk saját hibáinkkal. Azt is megértettem, amit magunkban nem veszünk észre, azt a külvilág hivatott megmutatni.

– Amikor ezt a “névadót” választottam személyiségfejlesztő tanfolyamon, egy tükörgyakorlaton vettem részt, ami először nagy zavart keltett bennem. Nem tudtam mit kell csinálnom, nem volt kellemes ez a pillanat. Hajamat igazgattam és vártam a választ. NEM JÖTT.

– 29 éven keresztül kineziológiai tanfolyamokon vettem részt, (Three In One Concepts – One Brain) ahol hiteles információkat kaptam saját magamról, tiszta és megfoghatatlan valóság jött velem szembe. Mindez a tudattalanból érkezett.

– Megtanultam, minden, ami a JELENBEN megérint, gyakran a múlt korábbi megjelenése, másképpen: aktiválódása, mert még feladatom van vele. Ahhoz, hogy a legfőbb jó értelmében tudjak dönteni, ahhoz át kell értékelnem korábbi szülői mintáimat, betanított szerepeimet, ideje megtalálnom belső varázsomat, saját magamat. Átalakulásom a mai napig folytonos.

– Őszinte, teljes értékű változás indult el bennem. Minden, amit átéltem más színben, teljesen más megközelítésben jutott el hozzám. Belső nyugalmam, tartásom és világgal való kapcsolatom a határozott teljességet nyújtotta.

Blokkjaimból erőt kovácsoltam, vakfoltjaimat meggyógyítottam.

Ez a folyamat végtelen és különleges szembesülést, majd megértéseket ígért, ígér a mai napig. Egy áldott út, ami minden helyzetben képes felismerései segítségével a középpontodban tartani.

– Tanulni és alkalmazni magad és mások javára – ajándék.

– Ha belenézel a TÜKÖRBEkellő önismerettel – észreveheted, mi a következő kihívásod: mi a felelősséged és mi a sorsfeladatod?

Tegyél meg mindent azért, hogy mielőbb megtaláld igazi önvalódat!

A www.tukromtukrom.hu oldalon tájékozódhatsz a részletekről

– Köszönöm, hogy “Hírlevél feliratkozással” figyelmet gyakorolsz esettanulmányaim, programjaim, tanfolyamaim iránt.

Belső erőm saját kiteljesedésemnek a hangja, mindez beharangozója saját tanfolyamaimnak, tréningjeimnek.

Ha hívást érzel, hogy megtapasztald segítő hivatásomat és az égiekkel való kapcsolatfelvétel érdekel, abban az esetben jelentkezz be a szilvia@tukromtukrom.hu emailen, akár telefonon: 06 20 991 4687 mobilon.

Soron következő ONE BRAIN kineziológia kezdő tanfolyam 5 nap

ONE BRAIN tanfolyam I. szint 2025. március 29 – 30.

ONE BRAIN tanfolyam II. szint 2025. április 4 – 6.  2+3 nap

ONE BRAIN Testkód III. szint  2025. június 2 – 5.

Ideje: naponta 9 és 17 óra között Zuglóban.)

A tanfolyam díja: 25000 Ft/nap, jegyzet ára: 6000Ft/ jegyzet. Áprilistól 7000 Ft, előre biztosíthatod a korábbi áron.

Ismétlés: 50 % kedvezménnyel

Nemzetközi oklevelet kapsz a képzések végén.

Részletek a  https://www.tukromtukrom.hu/tanfolyamok/one-brain-tanfolyamok/

Facebook oldalaimon várom érdeklődésedet:

Székely Szilvia profilon vagy a Tükrömtükröm Készség Stúdió oldalamon van erre lehetőség.

Áldott utat és tanulást kívánok szeretettel!