Hogyan vesztettem el az önbizalmamat?

Tudattérkép TSZ 125 VÁGY energiához kapcsolódó történet, amely segítségével visszaveheted az erődet. 2. rész

A gondolat rezgése – megjelenik a térben, ezért fontos arra fókuszálni, ami a legfontosabb számodra.

Judit – 18 éves korában elvesztette az életbe, terveibe vetett HITÉT, mivel érettségi eredményében csalódott, annak ellenére, hogy tudta – a matematika és történelem – 2 nem kedvelt tantárgya. Oldásban mai felismerései arról szólnak, hogy a”szemüveget viselő” tanár mögött érző empátia és szigor rejtőzködött. Ennek ellenére nehezen viselte a sikertelenséget.

Mi hátráltatta még útján?

Egyetemi továbbtanulása kilátástalannak tűnt.

Ez a kishitűség létrehozta saját magával szembeni elégedetlenséget. Sokat kellett magán dolgozni ahhoz, hogy feledésbe merüljön a „nem tudom megoldani, – a hiányos a tudásom, – a felesleges küzdeni,”- ezt már nem lehet bepótolni.

 Hosszú évek óta elindult az „önfejlesztés” útján, számtalan előadás és tanfolyam hallgatójaként igyekezett vakfoltjait kitisztítani, tudással betölteni.

Igazi eredményei akkor indultak be, amikor kineziológiai oldásokon és családállításokon vett részt. Lenyűgözték a felismerések, melyek segítségével képes volt átírni korábbi negatív hiedelemrendszereit. Az erős megfelelési kényszer a teljesítéssel kapcsolatban is átalakult, de ez hosszabb folyamatnak mutatkozott.

Ma, amikor visszagondol problémája gyökerére és elutasítottnak, megtagadottnak érzi magát, már más „szemüveggel” látja a történteket. Megértette, hogy a benne szunnyadó erő arra vár, hogy kitörjön és betöltse feladatát a létezésben.

Halogatás helyett ma kiegyensúlyozottan éli az életét.

Lélekhangom gyógyító szeretetével várlak egy személyes vagy online konzultációra. Bejelentkezés a www.tukromtukrom.hu honlapon keresztül, vagy hívj a 06/20-991-4687 mobilon.

Zuglóiaknak 10 % kedvezmény!

Lélekhangom gyógyító szeretetével várlak Székely Szilvia