BELSŐ GYERMEK ÉBREDÉSE

Nem voltunk képesek kiállni magunkért, „elveszett” a hangunk

MŰHELYMUNKA:

  1. október 6-án 17-20 óra között 1. rész – ÚJHOLD napján
  2. október 13-án 17-20 óra között 2. rész
  3. október 20-án 17-20 óra között 3. rész TELIHOLD napján

Részletek a havi lebontású programok között.

Megtanultuk, hogy saját érzéseink nem olyan fontosak, mint a másoknak való megfelelés.

Ideje változtatnunk és utat engedni régi sérelmeink oldódásának. E szerint fel kell szabadítani saját önkorlátozó blokkjainkat, amelyek kemény, generációs örökségből származó, akár ősi hitrendszerek.

Mik ezek a hitrendszerek?

  • a családhoz tartozás – bezártsággal jár
  • nő mindig alárendelt szerepet tölt be párja mellett
  • a pénzt a férfi keresi
  • a férfi a stabilitás, a biztonság
  • a gyermekért fel kell áldozni magam
  • már sosem élhetem saját életemet
  • ha nem vagyok jó anya, megítél a világ,
  • ha apaként nem teljesítek, hibát követek el, stb…

Ezek beidegződése – előbb utóbb családi káoszhoz vezetett. Másoltuk azt, amit édesanyánktól, édesapánktól láttunk. Sokszor harcoltunk velük, hiszen nem értettek meg minket és nem is fogadták el, ami számunkra fontos volt. Anya áldozatként viselte terheit, apa keménysége kihatott a családra. Előbb utóbb fel kellett adni a harcot, kénytelenek voltunk elcsendesedni, így sajnos elfojtottuk bánatunkat.

  • Belső gyermekünk sérült. Megtanultuk, hogy saját érzéseink nem lehetnek olyan fontosak, mint a másoknak való megfelelés. Azt is tudjuk, hogy szüleink jót akartak nekünk, de be kell látni, hogy az ő valóságuk, elgondolásuk – nem egyezett a miénkkel. Nem voltunk képesek kiállni magunkért, „elveszett” a hangunk.

A jelenben várható kihívásaid!

Érkezz meg arra a tudatszintre, amely lehetőséget biztosít a változásra!

  • Tanuld meg kifejezni az érzéseidet!
  • Szemléletmódodat irányítsa az elszántság a fejlődésedre!
  • Ítélkezés helyett vállalj felelősséget önmagadért!
  • Kudarcaidat alakítsd át pozitív, éltető energiává!
  • Adj esélyt magadnak a bőség megélésére!
  • Kerülj közel belső forrásodhoz!
  • Légy Te a főszereplője saját életednek!

Ezek a bátorító állítások – akár naponta adhatnak újabb célt életednek. Érdemes mantrázni!

Kitesztelem, amit hosszú éveken át elkerültél, illetve képtelen voltál harmóniában élni. Valószínűleg belső intuíciódra sem figyeltél. Azt hitted, nem vagy érdemes a szeretetre, az elfogadásra, a teljességre.

Bizalomvesztettséged – gyermekkorodban keresendő!

Születési emlékeid fogva tartanak.

Céljaid vezessenek saját utadon!

  • Minden probléma – ma már legyen kihívás számodra.
  • A feladatok megoldása kínálja számodra a változást.

Úgy érzem nagyszerű befektetésünk az önfejlesztés. Csodálatos érzés eljutni belső gyermekünk egészségéhez. Csak mi tehetjük rendbe az életünket.

Ha szívesen fogadsz segítséget az útmutatáshoz, akkor tudd, hogy tested válaszai, akár az izomteszt – támogatnak a pozitív felismerések meghozatalában. A megoldás – benned van.

Nagy érdeklődéssel várlak 25. éve működő zuglói stúdiómba egyéni konzultációra, egyéni és csoportos családállításra, illetve kineziológiai ismeretek elsajátítására – tanfolyami oktatásra, tréningek elvégzésére.

Bejelentkezés a szilvia@tukromtukrom.hu emailen, vagy a www.tukromtukrom.hu honlapon keresztül Hírlevél feliratkozással.

A 06/20-/991-4687-es telefonon is elérhető vagyok.