„A szeretet irdatlan erő, amely képes mindent átváltoztatni, amit megérint. Úgyis tudjuk edzeni a szeretetre való képességünket, hogy gyakoroljuk, miként tudunk a lehető leginkább megmaradni a szeretetben minden élethelyzetben, amelyben részünk van. A toleranciától az elfogadáson át eljutunk a szeretet átváltoztató erejéhez” (Kurt Tepperwein)

Székely Szilvia Judit vagyok.

Csak a szépre emlékezem…

Életemben fontos szerepet töltött be a mások iránti figyelem, gondoskodás. Már serdülő koromban foglalkoztam lélektannal. Nagy szeretettel és érdeklődéssel fordultam társaim felé. Szabadidőmben szerettem olvasni,8 évig zongoráztam. Versenyekre jártam, történeteket és verseket írtam, ruhát varrtam és kertészkedtem. Mindenben a szépet és az igényeset kedveltem.

Tanulmányaim után – Óvónőképző és Tanítóképző Főiskola – elhelyezkedtem, gyakorlatot szereztem. Gyermekszeretetemről ismertek a szülők, pedagógusok. Állandóan képeztem magam. A TIT Szabadegyetem kurzusain pszichológiát tanultam.

22 éves pedagógiai múltam alatt több nehezen kezelhető gyermekkel foglalkoztam. A szülők kikérték a véleményemet, jó együttműködésben hallgattak szavamra. Ma is fontos számomra magam és mások fejlesztése.

1994-ben Agykontrollal ismerkedtem meg. Használtam, tapasztaltam a változás, változtatás lehetőségét. 1995-ban a Touch for Health, Brain Gym kineziológiai ágakat, majd az One Brain (Three In One Concepts) kineziológiai rendszert, amiben folyamatosan képzem magam. A kineziológia szakvizsga után 2000.-ben létrehoztam saját rendelőmet Zuglóban, ahol konzultációkkal segítem az érdeklődőket. Ez évtől oktatom a módszert, ami elismert szakma, nemzetközi oklevelet ad. Az elmúlt években gyarapítottam tudásomat, felvettem az AFT Erőtér technika, a BEMER 3000 Fizikai Érterápia módszereket. Készítek numerológiai elemzéseket.

Életfeladatom, hogy szeretetben kiteljesedjek.

A gyermekek tanítása még a mai napon is szívügyem!

Előadások a Tükrömtükröm Készség Stúdióban

Igény szerint, jelentkezők számától függően: Bemer 3000 Fizikai érterápia előadásai, ingyenes kipróbálási, megtapasztalási lehetőséggel folyamatosan, telefonos bejelentkezéssel. BEMER 3000 Fizikai érterápia, mint orvostechnikai készülék a gyógyulásban. Mit tehetünk saját testi egészségünkért? Otthon használat terápiája.

Igény szerint, jelentkezők számától függően: Tanulási nehézségek kezelése, megszüntetése, tanulási blokkok oldása gyermekeknél, koncentrációt fejlesztő gyakorlatok bemutatása – szülő-gyermek együtt. TOVÁBBTANULÁSSAL KAPCSOLATOS TANÁCSADÁS… (bejelentkezés, akár gyermekkel együtt a 20/991-4687  telefonon)

Igény szerint, jelentkezők számától függően: Mit árul el az “izomteszt”. Te vagy életed leghitelesebb forrása… Tájékoztató előadás a “kineziológiai” stresszoldás tapasztalataiból. Belépés ingyenes, bejelentkezés a 20/991-4687 telefonon.

Igény szerint, jelentkezők számától függően: Tájékoztató a “One Brain” kineziológiai ág, mint “szakterület” oktatásáról, ami szakmai képesítést nyújt. Államilag elismert oklevél. Bejelentkezés telefonon.20-991-4687.

Three in One Concepts egyéni konzultáció. Bejelentkezés telefonon: 20-991-4687.

Folyamatosan, igény szerint, jelentkezők számától függően: a ONE BRAIN I. szintű tanfolyamok elvégzése után 1 napos MINI tanfolyamok végezhetők. Pl. Test-barométer, Várakozó kilók I-II. , Írói blokkok, Allergia, Vedd kezedbe az életed, Bőség, stb… Időpont egyeztetés folyamatosan. RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG!

VEGYE KEZÉBE AZ ÉLETE IRÁNYÍTÁSÁT!

 

Szeretettel várom!

Székely Szilvia
szilvia@tukromtukrom.hu,  20-991-4687, 1-252-2902