A Bach virágesszenciák hatásmechanizmusa

A Bach-féle virágok mindegyike, mivel egy „bizonyos magasabb rendből” származnak, mindegyik egy bizonyos lelki princípiumot testesít meg, és egy meghatározott frekvencián rezeg. Ezen virágok mintái az emberi energiamezőben megfelelnek egy-egy lelki frekvenciának, legpontosabban az emberi lélek „erényeinek”. A 38 esszencia a harmonikus magatartásminták archetipikus készletét alkotja.

Ha a lélek és a személyiség tervei között félreértés történik, úgy a lelki potenciál frekvenciájában torzulás következik be.

Ilyenek lehetnek például az önbizalomhiány, félelem, stb. Ezen lelkiállapotok kiegyensúlyozására alkalmasak a virágrezgések. Pl. ha megvan egy ember életében a lehetőség és képesség és mégsem képes tervei végrehajtására az önbizalomhiány miatt, azt úgy a Vörösfenyő egyensúlyozza ki, és ennek következtében a kisebbrendűségi érzésből újra önbizalom lesz. Ha pl. egy tudatos félelem akadályoz meg valamit, akkor a Bohócvirág rezgései segítenek.

A lélek újra teljességgel megnyilvánulhat a személyiségben, ahol eddig diszharmónia volt, újra meg tud indulni az energiaáramlás.

Bach szavaival élve: „ott, ahol az ember „már nem egészen önmaga”, ismét „teljesen önmaga lesz”.

Tehát a virágeszencia katalizátorként helyreállítja a lélek és a személyiség közti, ezen a ponton blokkolt kapcsolatot. A személyiség ennek következtében megleli a kivezető utat a zűrzavarból és a behatároltságából. Újra visszajut azokhoz az erényeihez, amelyek földi létünknek értelmet adnak és harmóniát biztosítanak.

Bach a növények hatóanyagaiban találta meg azt, amit keresett. A virágkivonatok kutatásával teljesítette élethivatását. A Bach-virágterápia hatása biztonságos, szelíd, nem okoz függőséget, nincsenek mellékhatásai, még túladagolásból álló probléma sem merülhet fel. Más gyógyszerek mellett is lehet használni, nem rontja azok érvényesülését.

A 38 Bach esszencia mellett van egy Életmentő gyógyír, ez a 39. számú, amelyben 5 összetevő állítja helyre a rendet.

Én 1-39.- ig kitesztelem és pontosítom – melyik a „támogatód” akár többféle stresszedben is, majd a cseppek beszerzése után, megtanítom milyen rendszerességgel és helyileg hova kell csepegtetni a témád értelmében. Egyszerre 7 csepp kombinációja alkalmazható.

Várlak egyéni konzultációmon, amelynek időtartama 1 óra és tiszteletdíja: 13.000Ft.

Ha testi tüneteid igénylik, akkor a Bemer terápia is rendelkezésedre áll.(a testben a teljes mikrokeringést állítja helyre, ezáltal régóta fennálló tüneteid rendeződnek.) Részletes tájékoztatót adok. A konkrét tünetekre, akár fülzúgásra, allergiára, asztmatikus köhögésre, torokfájásra, szemromlásra és fejfájásra további korrekciókat keresek, akár kopogtatással segítem a gyógyulást..

Szeretettel várlak Zuglóban a Tükrömtükröm Készség Stúdiómban Székely Szilvia

Zuglóiaknak 10 % kedvezmény!

A gyermekvállalás érzelmi feszültségei

Az anyaság a legcsodálatosabb élmény a nő életében.

Olyan feladatokkal kell megbirkóznia, amelyek elkötelezettséget igényelnek egy életen keresztül. Sokan vágynak elérhetetlennek tűnő céljaikra, de a félelmek gátat szabnak az áhított jövő elérésére. Van, akinek teljesen természetes a gyermekszülés, hiszen sorra hozza világra gyermekeit.

A sikertelenség, az elégedetlenség viszont fokozza az érzelmi stresszt, ezért elsősorban ezt kell megszüntetni. Ha kéred, szívesen támogatlak.

  • A házasságokban gyakran közös cél a gyermekvárás.

A legjobb eset, amikor mindketten eldöntötték, hogy szeretnének gyermeket. Ilyenkor boldogságuk határtalan. Viszont gyakran megtörténik az is, hogy évekig próbálkoznak sikertelenül. Személyüket érő nehézségek rákényszerítik őket egy olyan lépésre, amelyek később gondot okoznak. Az előforduló korai küretek, abortuszok mögött fájdalmak és félelmek alakulnak ki. Ezek bizonytalanságot szülnek a nő életében.

Az első gyermek óriási öröm, ha felkészülten éri a szülőket. Az otthon melege is csábító.

Amikor viszont váratlanul kopogtat be a lélek, akkor kiszámíthatatlanság, aggodalom okozza rossz közérzetüket. Ezek és ehhez hasonló érzések háborúja kelti a döntésképtelenséget:

  • még nem vagyok felkészülve,
  • nincs kész a lakásunk,
  • a főiskolát be kell fejezni,
  • nincs fix jövedelmünk,
  • úgy érezzük nincs még itt az ideje…

Ezek hárításként jelennek meg, amelyek a valóságot tükrözik.

A lélek dönt leszületése előtt. A konfliktusok, amelyek kialakulnak, nagy kihívás a szülők számára. Több eset is megtapasztalható:

  • ha elvetetem, lehet, hogy többet nem lesz gyermekem,
  • bűntudatommal hogyan tudok elszámolni,
  • nem is jó már a házasságunk, talán inkább el kellene válni,
  • páromnak már van gyermeke, nem szeretne már egyáltalán…

Ezek elutasítást generálnak.

A következő stressz üzenete: a vetélések után nagyon szeretnél kisbabát, de NEM JÖN! A férfi hiába vigasztalja párját, a fájdalomnak sok oka van.

Ilyenkor keresnek fel elakadásaik kioldásában nőtársaim.

A mély kineziológiai oldás tartalmazza azt a feldolgozást, amelyhez tartoznak a csakrákon belüli első sérülések, anyával, apával való kapcsolati blokkok, bűntudat energia és érzelmi zavarok a felelősségvállalástól, a bezártság érzéstől, stb. Ezek önismereti szembesülések. Az IZOMTESZT nem hazudik. Minden korábbi fájdalom lenyomatot képezett a sejtmemóriában, s amíg ott fellelhetőek, addig az vezeti a háttérben a folyamatot. Igazságérzetünk, kudarcaink, ellenszegülésünk és megtámadottság érzetünk olyan erős, hogy elveszi a fókuszt a lényegről.

Egy esettanulmány: Anna korai teherbeesése után – egyedül maradt, mert egy rövid kapcsolat után párja, amikor megtudta a babavárás tényét, elmenekült a felelősség elől. Ott hagyta párját. Anna úgy döntött, egyedül nehéz ezt végigcsinálni, felnevelni a gyermeket – ezért a küretet választotta. Akkor csak a menekülésben látta a kiutat.

Hogyan tudott később Anna bűntudatával elszámolni?

  • Nehezen, mert gyermekkorában is sokat küzdött a lelkiismeretével, hiszen édesanyja állandóan hibáztatta és korholta. Érezte, hogy nem elég jó a világ számára. Állandó teljesítménykényszere pánik betegséget hozott létre. Ez a testi tünet – és lelki érzelmei továbbra is aktiválták korábbi emlékeit.

Álljunk meg! Figyeljünk befelé!

Ki kell tisztítani, – megértésekkel és megbocsátásokkal helyreigazítani megrázkódtatásainkat, sebeinket. Az asztal alá besöpörni, túlélni a fájdalmakat – kevés és helytelen. Felelősséget kell vállalni a változásért!

Anna megértette, hogy régi sebei tanulságként szolgálnak a jelenben. El kell fogadnia – a múlt történéseit és párja döntését. Ez nem jelenti az egyetértést, de tudomásul kell venni, hogy ő így tudta megoldani az akkori stressz helyzetet. A jelenben dönthet saját céljai, elképzelései alapján. A bizalom, a türelem – a segítőtársunk.

  1. éves gyakorlatommal várlak szeretettel zuglói Stúdiómban. Ha segítségre van szükséged, tanulni szeretnél – keress meg a 06/20-991-4687 telefonon, vagy
    www.tukromtukrom.hu honlapomon keresztül hírlevél feliratkozással.

Zuglóiaknak 15 % kedvezmény!  Székely Szilvia kineziológia oktató

A tudattalan fogságában

Korlátaink megálljt parancsoló üzenete.

Figyeld csak meg, hogy milyen érzés az, amikor szeretnél lépni, de korlátokba ütközöl. Nem tudod, hogy mi az oka, csak érzed, hogy egy helyben állsz.

Cselekvéssel olyan ajtókat nyitsz meg, amelyeken…”

Én is gyakran teszem, de javaslom: Nézz tükörbe!

  • Ez a gyakorlat teljes szembesülést ígér önmagaddal szemben. Ha kitartóan keresed, hamarosan felismered, hogy egy érzelmi energia tart fogva. Megsértődtél valakire, vagy haragszol édesanyádra, akár kollégáddal való kapcsolatod nem működik.

Próbálod megoldani, de nincs megoldás.

A jelenben tudatosnak érzed magad, de a múlt mindig veled van. Tudattalanodból aktiválódik egy korábbi stressz, amely feldolgozásra vár. Egyedül képtelen vagy átírni.

Ha akár egy korai hangos ébredés, egy erős szélvihar kíséri a napodat, akkor könnyen megesik, hogy nem vagy felkészülve a változásokra. Apróságnak tűnik, pedig mindennek oka van. Valamikor gyermekkorodban egy tornaórán a szabadban edzettetek, de te nem vitted magaddal a széldzsekidet, s megáztál. Tüdőgyulladást kaptál. Azóta is gyakran köhécselsz. Talán a szélvihar, a korai ébredés, vagy egy feldolgozatlan stressz? Megijedtél, féltél a természeti katasztrófától.

Testünk hiteles válaszokat ad.

Ruediger Schache a következőket írja:
Cselekvéssel olyan ajtókat nyitsz meg, amelyeken keresztül sok minden eljuthat hozzád. Egy ilyen ajtón sokszor nemcsak kívánságok, célok, hanem olyan emberek is belépnek, akik további ajtókat nyitnak meg.”!

Amikor utazásra, pihenésre készülünk – összerámoljuk a bőröndünket, könyveinket, alapvető szükségleteinkre hangolódva és indul a “szabad vagyok és jóban vagyok önmagammal” ciklus.

Szükség van rá!

Szeresd magad úgy, mint még soha!
Vedd észre, hogy csak rajtad múlik, merre és hogyan tovább!
Minden hozzád közelálló tárgy és szokás lebilincselő módon veled van.
Lehetsz rugalmas, hogy kinyitod a tenyered és azt mondod – menjen, ami mennie kell.

S nem utolsósorban választhatod azt a helyet, ahol helyeden érzed magad. Ahol teljesen az VAGY, aki jól érzi magát a bőrében.

Én úgy érzem, ezek az üzenetek csodás indulót fújnak nekem és Neked.  Áldás az életünkre!

A teremtéshez álmok, a cselekvéshez idő kell: – a kineziológiai oldás ereje!

A világod megváltoztatásához annyit kell tenned, hogy átalakítod a világhoz kapcsolódó gondolkodásmódodat.

Gyakran elkerülésben vagy, a félelmeid rossz döntéseket hoznak?

Ha egy választás előtt állsz és figyelmedet elvonja a – „nehogy megbánts valakit”, – akkor pontosan halogatod saját magadért tett lépésedet.

  • Ha kevés az önbizalmad és inkább feláldozod magad egy vélt kényelemért, akkor az univerzum tanulási leckét jelez testi tüneted közvetítésével.
  • Úgy érzed egyedül kevés vagy, akkor kérj segítséget!
  • Esetleg nem bízol a segítségben, akkor tedd próbára a helyzetet!
  • Ha ragaszkodsz emlékeidhez és beletemetkezel a lehetetlenbe, nincs változás.

Gondold végig – mit szeretnél! Vedd figyelembe azt is, ha álmodozol!

A teremtéshez jó álmok szükségesek, a megvalósuláshoz időre van szükség.

Hiteles történet egy esettanulmány kapcsán – Ildikóval.

Hosszú évekkel ezelőtt elterveztem, hogy veszek egy parasztházat, ahol saját magammal lehetek békében, harmóniában. Erre azért volt szükség, mert környezetemben sokszor észrevettem, hogy a hangok, a zajok rossz hatással vannak rám. Zavarnak. A csend iránti hiányérzetem elégedetlenné tett.

A családi otthonom iránti biztonságérzetem és szeretetem, hosszú évek óta fogva tart. Tudom, hogy továbbléphetek, mert kinőttem a teret, de nincs bátorságom elindulni. Talán a bizalmam sem elég erős, hogy bárhol megtalálhatnám belső békémet.

Akkor ez már két olyan fő ok, amit át kell alakítanom.

Kezdjük a bátorság gondolatával.

Sosem voltam merész, most még az elszántságom is megingott. Amikor gyönyörű idő van, száz ágra süt a nap, madárcsicsergés és csend vesz körül, semmiért nem adnám senkinek. Nincs, aki megzavar. Ha viszont a vad kutyaugatás, a szomszédok általi ajtócsapkodás kibillent saját egyensúlyomból, akkor a figyelmemet elveszi a nyugtalanság és borúlátás.

Ez csapda.

Mi a megoldás? Miért kell függnöm másoktól? A megoldás is többféle lehet:

  • meg tanulok befelé figyelni
  • elfogadásban békére lelni
  • tanítási leckét elfogadni
  • döntést hozni
  • saját céljaimban kiteljesedni

A másoktól való függés, másoknak való megfelelés – is gondot okoz. Én senkit sem szeretnék megbántani, de közben magamat nem képviselem. Inkább csendben maradok, hogy ne legyek zavart keltő, de közben a bennem dúló vihar, düh arra kényszerít, hogy én is visszaadjam, hangot adjak – akár ajtóbecsapással – érzékenységemnek.  Talán bosszúálló lettem? Nem, én nem vagyok ilyen. Akkor lehet, hogy az zavar, nem az történik, amit én akarok.

Én nem akarok ilyen lenni.

Kire emlékeztet ez a történet?  Édesapám csendes volt, tette a dolgát, anyukám pedig mindig irányította. Sosem volt megelégedve, annak ellenére, hogy a házasságában mindent megkapott, talán érzelmi törődésben volt hiánya.

  • Jaj de kemény felismerés. Én is irányítani akarom a világot.

Ma rájöttem az ízére, mit jelent – őszintén belenézni a tükörbe és belátni saját hibáinkat. A valóság az, hogy tudom, hogy ezen én tudok változtatni. Ez a dolgom.

  • Minden a legfelsőbb intelligencia értelmében történik. Elutasítás helyett rendezem a magamban lévő stresszes energiákat.

Hála! Hála, hogy segíthettem.

A kineziológiai oldás megszüntette a kényszeres ragaszkodást a vélt biztonsághoz.  Főszereplőm Ildikó – továbblépett saját életében.

Életem vezérfonala a másoknak való segítés, hivatásom alapja a szeretet és törődés, a legjobb megoldó-kulcs felismertetése.

Szívesen odaadom a kezedbe!

Végtelen szeretettel  várlak egy útjelző konzultációra Székely Szilvia

Lánynak születtem, de fiúnak vártak.

Ez a történet barátnőmről, Éviről szól, aki érzelmi csapdába került. Kineziológiai oldást kért tőlem.

Elromlott a párkapcsolatom, már csak fenyeget Béla. Tehetetlen vagyok, kibírhatatlan ez az állapot. Félelemben tart, zsarol.

– Az oldásban megkerestük félelmeim gyökerét. Szembesültem anyu állandó manipulálásával, ő volt az, aki mellett nem érezhettem magam biztonságban. Ő nem is akart engem, ezzel szemben apu nagyon várt.

– Az anyaméhben nem tudtam eldönteni, maradjak, vagy menjek. Ez a bizonytalanság egész életemben egy megfelelési kényszert hozott létre bennem, csak apától kaptam (aki bár fiút akart) az igazi szeretetet, elfogadást. Mindig fiamnak szólított. Igyekeztem neki eleget tenni. Lánytestvéreim nem lelkesedtek értem, harmadikként nagyon egyedül, kevésnek éreztem magam.

– Amikor drága édesapám megbetegedett, minden nap rohantam haza az iskolából a beteg ágyához, hogy meséljek neki, ápolhassam, s megtegyek mindent azért, hogy itt ne hagyjon. Borzasztó veszteség ért, amikor elment.

– Anyu állandó szomorúsága, tehetetlensége sem változott meg. Apu halála óta még kiszolgáltatottabbnak érzem magam, folyamatosan sajnáltatja magát, szívja az erőmet.

Már senki sem szeret.

  • Úgy gondolom érdemes megszívlelni kineziológiai jó tanácsomat. Megoldhatod anyu problémáját /akár a párodét?/, de nem a te feladatod. Bízz abban, hogy ő is változik, csak szeretetre éhes, a tükröt tartja számodra. Szeresd jobban! Engedd el, írd át a sérelmeidet vele kapcsolatban!

Készülj fel arra: végre a saját lábadra állva, saját választásodat tiszteletbe tartva haladsz tovább a számodra kijelölt úton! Fogadd el, hogy lánynak születtél!

  • A döntés az enyém! Haladok utamon és már nem félek a körülöttem lévők szeszélyeitől, mert erőt kovácsoltam saját életfeladatom által.

Köszönöm a segítséget. Az oldás után, mintha egy mázsás kő hullott volna le a vállamról.  Már ismerem problémáim mozgató rugóit, így sokkal könnyebb szembenézni velük és megoldani őket.

Nélküled nem sikerült volna.

ONE BRAIN kineziológia tanfolyam 2022 őszén

Kezdő tanfolyam:

I. szint 2022. szeptember 23, 24 napokon. 2 nap A szakma eszközei

II. szint 2022. szeptember 25, 26,27 napokon – 3 nap Tanulási képességek fejlesztése, diszlexia oldása – összesen 5 nap – akár szétválasztva egy héttel később is megtartom.

III. szint 2022. november 11-14 között, 4 nap. Testkód

Az 5 nap alatt – régi elakadások, régi hitrendszerek oldódnak. Miközben szakmát, hivatást, akár önismeret fejlesztő utat választottál magadnak, a napi munka, az általam végzett „egyéni bemutató oldások”, a „párban történő oldási gyakorlatok”, saját belső folyamatod részét képezik.

A tanfolyam MEGOLDÓKULCSOT ad az önismerethez, céljaid eléréséhez, döntéseid felvállalásához, problémáid megszüntetéséhez. Megtapasztalhatod a minőségi változást kapcsolataidban, munkádban, az áhított teljesség megteremtésében. Másként tekintesz a világra.

Egyedisége abban rejlik, hogy elsajátítasz egy módszert a VÁLTOZTATÁSRA, valamint önvizsgálaton mész keresztül. Az agyféltekei egyensúly helyreáll. Megismered az izomtesztelést, mint tested hiteles válaszát, ami segít problémáid gyökeres feloldásában, megszüntetésében.

Megtanulod a Viselkedési Barométer alkalmazását.

Ezen az „útjelző térképen” – felismered céljaid eléréséhez vezető utat, valamint azokat az „elkerüléseket”, és negatív érzelmi állapotodat tisztítjuk ki, amelyek eddig fogva tartottak.

Felismered, hogy bármelyik „korai stressz”, a jelenben bármikor aktiválódhat.

Felismered, ha az okokat feltárjuk a múltban, megszüntetjük azokat, így a jelenben eltűnik az okozat. Az energetikai korrekciók – kioldják az érzelmi blokkokat és az azokhoz kapcsolódó életkorokat, az ott megjelenő személyekhez fűződő érzelmi sérüléseidet.

Már az első oldásnál megtapasztalod a változást, „energetikai blokkoldás”történik, ami azonnal mérhető, tesztelhető változást idéz elő.

Az átírás gyorsan megtörténik.

Tanfolyamaim kis létszámúak, ahol sok figyelmet, türelmet és nagy felismeréseket kaphatsz saját fejlődésed érdekében. A tanfolyam elvégzése után nemzetközi oklevél érkezik Amerikából.

A tanfolyam ideje: naponta reggel 9 órakor kezdődik, 17 órakor fejeződik be

Az 5 nap díja: 95.250 Ft, plusz a két jegyzet: 10.000Ft.

Kérdéseidet kérlek, tedd fel nekem!

Részletek a www.tukromtukrom.hu honlapomon a Tanfolyamoknál. Részletfizetésről egyénileg…

Hírlevél feliratkozással tudsz bejelentkezni 2022. szeptember 2-ig legkésőbb! – akár nálam a szilvia@tukromtukrom.hu emailen….

 

Nagy érdeklődéssel várlak Székely Szilvia Advanced Instruktor

ÁLLJ VISSZA SAJÁT FÉNYEDBE!

Mekkora elismerés, amikor megosztod velem azokat az eredményeket, amelyeket megéltél egyéni konzultációink alatt.

One Brain kineziológia kezdő tanfolyam indul: 2022. szeptember 23-tól 5 nap

  • Eljöttél, mert hallottad erőteljes változások történnek már az első kineziológiai oldás után. Különösképpen, ha elindulsz egy tanulási folyamaton, ami önmagaddal való kapcsolatodat rendezi. Mit is jelent ez? Belső konfliktusaiddal szembenézel és a lehető legjobb megközelítésben ismered fel üzeneteit. Ezek jelzik, hogy letértél a helyes útról és fel akarnak rázni, hogy állj vissza SAJÁT FÉNYEDBE, saját erődbe!
  • Elavult múltbeli hitrendszereink, szülői mintáink korlátozzák a jelenünket, ezáltal a jövőképünket is. Felesleges ragaszkodni a fájó emlékekhez, mert azok TANÍTÁSSAL kerültek életünkbe. Ezek feldolgozása fontos, mert MEGOLDANDÓ feladatot, leckét hoztak a mindennapokba.
  • Gyermeki énünk sokat sérült, amire felnőttkorunkban nem akarunk emlékezni. HÁRÍTUNK.

Viszont jelenbeli kapcsolataink óhatatlanul aktiválják fájdalmainkat. Az izomtesztelés során kiderül, van e blokkod és meghatározhatod – mi a cél, ami nemesít.

Felsorolhatod vélt és valós problémáidat.

Ez számtalan energetikai elakadás, de van lehetőséged felismerni a gondjaidat létrehozó igazi blokkokat, pl. önbizalomhiány, bizonytalanság, pénztelenség, anyával való kapcsolat, apa szigora, tanulási blokk, diszlexia, teljesítmény kényszer, függőségek, gyermekvárási stresszek, meddőség, császármetszés utáni nehézségek, halvaszületés, szoptatás és elengedési blokkok…stb. Az egyéni munkában rátesztelek, mi a legfontosabb téma, ami generálja az összes feszültséget az életedben.

A kineziológiai tanfolyamon a tananyag elsajátítása mellett az OLDÁSOK tisztítanak, feltárul a múlt és technikákat tanulunk azok elengedéséhez. Általában – hozott blokkjaink – a szülői minták vannak a háttérben.

Amikor “felismered a megoldó-kulcsot“, abban a pillanatban beindul a változás. A folyamatnak viszont van tisztulási, rendeződési ideje. Mindenkinél ez egyedi. Az oldás végén feltárom, hogy van e szükség megerősítő gyakorlatra? Ez fontos, mert szükség lehet „mankóra”. Így biztonságos és eredményes a folyamat. Ezek finom, gyorsan végezhető korrekciók.

Segítenek a jelenben tartani, megerősíteni az új választást. Emlékeztetőként alkalmazzuk nagy eredményességgel.

Ha sok az elvárásod, előfordulhat, hogy csak később veszed észre a változást.

Tudok segíteni családi problémák rendezésében, párkapcsolat és kommunikáció, továbbtanulás, önállóság beindítása, felnőtté válás, leválás a szülőkről, függőségek megszüntetése, önbecsülés hiánya témáiban, valamint GENERÁCIÓS örökségek és azok blokkjai….és minden olyan ügy lehet PRIORITÁS, ami hosszú éveken veled volt és korlátozott szabadságodban.

Ha tanulni szeretnél, abban az esetben – olvasgass a www.tukromtukrom.hu honlapomon.

One Brain tanfolyamot indítok:

szeptember 23-tól 1. szint 2 nap, 2. szint 3 nap. – 5 nap.

Vidéki meghívást szeretettel fogadok.

Lélekhangom gyógyító szeretetével Székely Szilvia kineziológia oktató