A NŐK, AKIK TÚLSÁGOSAN SZERETNEK…. A férfiak, akik túlságosan szerető nőt választanak.

Tréning! 2021. november 27-én 9 és kb.18 óráig – ezen a napon indítom a tervezett két nap anyagát…

Sok szeretettel osztom meg, adom át Robert Norwood könyve és saját tapasztalataim alapján az LECKÉT.

Ezek a nők, elérhetik a gyógyulást, – ha megtanulják, szeretni önmagukat.

– “Ha rádöbbentél, hogy eddig arra törekedtél, hogy átformáld társadat, NEKED SZÓL ez a tréning.-”

Miért vonz bennünket, nőket ilyen mélyen az a gondolat, hogy az érzelmileg sérült emberből TÖKÉLETES PARTNERT faragjunk magunknak?

Amikor megbocsátjuk párunk hangulatait, szeszélyeit, rosszkedvét, közönyét, elutasító magatartását – mondván, – hogy ez boldogtalan gyermekkorából fakad és megpróbálunk “LÉLEKGYÓGYÁSZÁVÁ” vagy őrangyalává válni, megszállottan szeretjük őt. A lelki rabság oka nem is a szerelem, hanem a FÉLELEM.

Félünk egyedül lenni, félünk, hogy nem vagyunk szeretetre méltóak, s amikor látjuk, hogy nincs eredmény, még jobban próbálkozunk – még jobban szeretünk.

A túlságosan szerető nők abból a lelki kényszerből választanak ilyen partnert, hogy a hozzájuk legközelebb álló embert IRÁNYÍTHASSÁK “kézben tarthassák”. Ennek igénye a gyermekkorban gyökeredzik, amikor erős érzelmi hatások értek bennünket, pl. harag, bűntudat, szégyen, sajnálat valamelyik családtagunk iránt.

A változtatás eszköze, ha a partnerre irányuló szerető gondoskodás egy részét a saját életetekre, saját boldogulásotokra tudjátok átirányítani.

Ezen a tréningen szembesülhetsz saját blokkjaiddal és családi mintákkal. Felismeréseid által – búcsút inthetsz a múltnak. A műhelymunkában – oldások, Hellinger-féle családállítás és dr. Hawkins Tudattérképe alapján azonosítjuk be érzéseinket. A tisztulás hiteles tárháza vár.

Időpont: 2021. november 27-én 9 és 18 óra között.

Részvételi díj: 18 000Ft, házastársaknak 10 000 Ft kedvezmény, tanítványoknak 15 000 Ft.

Azokat az érdeklődőket várom, akik valóban felelősséget vállalnak tapasztalataikért, megértéseikért, saját magukért! Leckéikből tanulni szeretnének.

Végtelen szeretettel várlak, hiszen saját életem tapasztalatai is támogatják utazásunkat az elsajátított módszerek és tanítások által.

BELSŐ HANGOM AZ IGAZI VÁLASZ!

Jelentkezés: legkésőbb november 20-ig!

Áldás és szeretet!

Szeretettel várom érdeklődésedet – a 06/20-991-4687 telefonszámon

Székely Szilvia kineziológia oktató

Önismeret fejlesztő TRÉNING: 2021. november 27-én 9 – 18 óra között.

A NŐK, AKIK TÚLSÁGOSAN SZERETNEK… A FÉRFIAK, AKIK TÚLSÁGOSAN SZERETNEK…vagy túlságosan szerető nőre vágynak…

„Ha az ember képes a termékeny szeretetre, akkor képes magát is szeretni: ha csupán másokat képes szeretni, akkor egyáltalán nem is tud szeretni.” Erick Fromm: A szeretet művészete

  • Hogyan tudunk kijutni a kapcsolati függőségeinkből, amikor már felismertük, hogy vergődünk?
  • Hogyan hagyhatjuk abba a végtelen csatákat és tanulhatjuk meg, hogy belső energiánkat saját magunk boldogítására kell használnunk?
  • Hogyan gyógyulhatunk ki a meddő kapcsolatok kínjából, hogyan tudjuk kiemelni magunkat? …

Ez a műhelymunka azokat a NŐKET ÉS FÉRFIAKAT várja, akik elakadtak, saját csapdájukba beragadva nehezen tudják elengedni kötelékeiket, régi szokásaikat. MINDEN ÖSSZEFÜGG MINDENNEL – MINDEN ÉRTÜNK TÖRTÉNIK. – tehát emelkedjünk fel a tudatos valósághoz és feldolgozás után – tapasztaljuk meg a gyógyulást. Minden folyamat belőlünk indul ki, ezért ennek feltárása és elengedése a megoldás.

Ha megérint a téma, és kíváncsivá tesz, akkor olvasd el és mélyedj el egy kicsit önmagadban.

Miért halogatnál?

Szoktál halogatni?

Megtapasztaltam, hogy ez a MEGOLDÓKULCS, s ha feltárjuk, – az eredmény megszületik. (családi minták és szerepek átértékelése, feldolgozása útján, – további folyamat egyeztetése közösen történik.)

Érdeklődhetsz a szilvia@tukromtukrom.hu emailen.

Jelentkezésedet legkésőbb november 20-ig várom legkésőbb!

A programban OLDÁSOK, CSALÁDÁLLÍTÁS és dr. Hawkins tudattérképének értelmezése, valamint tisztítás történik. A nap végén MEDITÁCIÓ!

Részvételi díj: 18 000 Ft, házastársaknak 10 000 Ft kedvezmény, tanítványoknak: 15 000 Ft.

Legyen időd befelé tekinteni és hangolódni saját értékeidre és arra, hogy mit szeretnél – MOST A JELENBEN – megteremteni saját magad számára.

További részletek a www.tukromtukrom.hu honlapon az Aktuális programoknál.

“A felhő nem tudja, miért épp erre száll, s miért ilyen sebesen. Érzi a késztetés, most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron.” Richard Bach