Állj készen a változásra! – csoport oldás évzáró meditációval

Ideje: 2019. december 12-én 17.30 – 20.30 óra
 
“Minden élőlényben van egy rész, amelyik önmagává szeretne kiteljesedni: az ebihal békává, a hernyó pillangóvá, a megtépázott lélek teljes emberré.” Ellen Bass
Tudom, hogy Te is teljességre törekszel, itt a lehetőség, hogy szedd össze a hátizsákodba, ami feleslegessé vált, amit
jól begyűjtöttél. Válj meg tőle!
Az est folyamán az a célom, hogy meghallgassuk egymást, majd csoport oldásban megszüntessük azt a korlátozó, akár közös hitrendszert, amely feltérképezése és megszüntetése egyedül képtelenség. A szembesülésnek nagy ereje van.
záró meditációban az új évi elképzeléseid és terveid kapnak hangsúlyt!

Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz. Cselekedni: bizonyságot tenni arról, hogy tudod. Tanítani, emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól”. Richard Bach

 
A programra hozd el barátodat, barátnődet is!
A részvételhez hozzájárulásod 3500Ft.
Bejelentkezésedet legkésőbb december 10-ig várom a www.tukromtukrom.hu honlapon keresztül vagy a
szilvia@ tukromtukrom.hu emailen. (06/20-991.4687)
lélekhangom gyógyító szeretetével Székely Szilvia

ONE BRAIN – készség, képesség, személyiségfejlesztő kineziológiai tanfolyam

I.szint 2020. január 11-12 napokon 2 nap Szakma eszközei
II.szint 2020. január 17-19 között 3 nap Tanulási képességek fejlesztése – kezdő szint 5 nap 2 részletben

III.szint 2020. március 6-9 között 4 nap Testkód

Az első 5 nap alatt – régi elakadások, régi hitrendszerek oldódnak. Miközben szakmát, hivatást választottál magadnak, a napi munka, az általam végzett „egyéni bemutató oldások”, a „párban történő oldási gyakorlatok”, saját folyamatod részét képezik.

A tanfolyam MEGOLDÓKULCSOT ad az önismerethez, céljaid eléréséhez, döntéseid felvállalásához, problémáid megszüntetéséhez. Megtapasztalhatod a minőségi változást kapcsolataidban, munkádban, az áhított teljesség megteremtésében. Másként tekintesz a világra.

Egyedisége abban rejlik, hogy elsajátítasz egy módszert a VÁLTOZTATÁSRA, valamint önvizsgálaton mész keresztül. Az agyféltekei egyensúly helyreáll. Megismered az izomtesztelést, mint tested hiteles válaszát, ami segít problémáid gyökeres feloldásában, megszüntetésében.

Megtanulod a Viselkedési Barométer alkalmazását. Ezen az „útjelző térképen” – megtalálod céljaid eléréséhez vezető utat, valamint azokat az „elkerüléseket”, negatív érzelmi állapotodat tisztítjuk ki, amelyek eddig fogva tartottak.

Megérted, hogy bármelyik „korai stressz”, ma is aktiválódhat. Felismered, ha az okokat feltárjuk a múltban, megszüntetjük azokat, a jelenben eltűnik az okozat. Az energetikai korrekciók – kioldják az érzelmi blokkokat és az azokhoz kapcsolódó életkorokat, az ott megjelenő személyekhez fűződő érzelmi sérüléseidet.

Már az első oldásnál megtapasztalod a változást, mert olyan „energetikai blokkoldás” történik, ami azonnal mérhető, tesztelhető változást idéz elő.

Tanfolyamaim kis létszámúak, ahol sok figyelmet, türelmet és nagy felismeréseket kaphatsz saját fejlődésed érdekében. A tanfolyam elvégzése után nemzetközi oklevelet kapsz.

Napi díj: 2020. januártól 19.050Ft, plusz a jegyzet tanfolyamonként 4000Ft.

A kezdő tanfolyam I. szintje 2 nap, próbálj szerencsét!

RÉSZLETFIZETÉS IGÉNYELHETŐ.

Részletek a www.tukromtukrom.hu honlapomon a Tanfolyamoknál olvashatóak.

Hírlevél feliratkozással tudsz bejelentkezni legkésőbb 2020. január 4-ig, valamint a 06/20-991-4687 telefonon keresztül is kereshetsz.Helyedet 8.000Ft előleg utalással foglalhatod.

Átutalási számom: Székely Szilvia K§H 10404247 92132090 01900000

Nagy érdeklődéssel várlak Székely Szilvia Advanced Instruktor

A belső gyermek ébredése I. – elveszett a hangom – tanfolyam

Ideje: 2020. február 1-2 napokon 9 és 16 óra között

„Olyan könnyen kimondjuk, hogy elvesztettem a hitemet, de vajon feldolgoztuk e már azt az emléket, amely szerint ez megtörténhetett? Bizony többször azt a választ kaptam, hogy: nem.”

Ideje változtatnunk és utat engedni régi sérelmeink oldódásának. E szerint fel kell szabadítani saját önkorlátozó blokkjainkat, amelyek kemény, generációs örökségből származó, akár ősi hitrendszerek.

Mik ezek a hitrendszerek?

  • a családhoz tartozás – bezártsággal jár
  • nő mindig alárendelt szerepet tölt be párja mellett
  • a pénzt a férfi keresi
  • a férfi a stabilitás, a biztonság
  • a gyermekért fel kell áldozni magam
  • már sosem élhetem saját életemet
  • ha nem vagyok jó anya, megítél a világ,
  • ha apaként nem teljesítesz, hibát követsz el, stb…

Ezek beidegződése – előbb utóbb családi káoszhoz vezet. Másoltuk azt, amit édesanyánktól, édesapánktól láttunk. Sokszor harcoltunk velük, hiszen nem értettek meg minket és nem is fogadták el, ami nekünk fontos volt. Anya áldozatként viselte terheit, apa keménysége kihatott a családra. Előbb utóbb fel kellett adni a harcot, mert kénytelenek voltunk elcsendesedni, így sajnos elfojtottuk bánatunkat.

  • Belső gyermekünk sérült. Megtanultuk, hogy saját érzéseink nem lehetnek olyan fontosak, mint a másoknak való megfelelés. Azt is tudjuk, hogy szüleink jót akartak nekünk, de be kell látni, hogy az ő valóságuk, elgondolásuk – nem egyezett a miénkkel. Nem voltunk képesek kiállni magunkért, „elveszett” a hangunk.

A jelenben várható kihívásaid!

  • Érkezz meg arra a tudatszintre, amely lehetősége biztosít a változásra!
  • Tanuld meg kifejezni az érzéseidet!
  • Szemléletmódodat irányítsa az elszántság a fejlődésedre!
  • Ítélkezés helyett vállalj felelősséget önmagadért!
  • Kudarcaidat alakítsd át pozitív, éltető energiává!
  • Adj esélyt magadnak a bőség megélésére!
  • Kerülj közel belső forrásodhoz!
  • Légy Te a főszereplője saját életednek!

Ezek a bátorító állítások – akár naponta adhatnak újabb célt életednek.

Kitesztelem, melyik téma az, amit hosszú éveken át elkerültél, illetve képtelen voltál működtetni a harmóniát. Valószínűleg belső intuíciódra sem figyeltél. Azt hitted, nem vagy érdemes a szeretetre, az elfogadásra, a teljességre.

Bizalomvesztettséged – gyermekkorodban keresendő! Születési emlékeid fogva tartanak.

Céljaid vezessenek saját utadon!

  • Minden probléma –  kihívás számodra.
  • A feladatok megoldása kínálja számodra a változást.
Ezen a programon az önfejlesztés mély és megmozgató repertoárja kísér folyamatodban. Megtanuljuk a nehézségek kezelését, a tapasztalatok hasznát és képet kapsz arról, ha az egész történetedet látva szemlélőként mi a megoldókulcs.(oldások, felismerések, családállítás és tudatszint emelés…)

A megoldás – benned van.

Csodálatos érzés eljutni belső gyermekünk egészségéhez. Csak mi tehetjük rendbe az életünket.Keresd és gyógyítsd meg belső gyermekedet!

NEM TUDTAM ELFOGADNI MAGAM…

Nem bántott senki. Észre sem vettem, hogy elvárások vesznek körül – többször meg nem értettnek éreztem magam. Nem mertem kikommunikálni, mit érzek, hiszen az maradt bennem – nem vagyok a fontos.

  • nem vagyok elég jó
  • nem teljesítek úgy, mint a testvérem
  • nekem nem lehetnek saját vágyaim
  • csak ha szorgalmasan tanulok, akkor fogadnak el
  • különórára kellett járnom, pedig nem lelkesedtem…
  • megsértődtem, de senki sem figyelt rám…
A 2 nap tisztelet díja: 30.000Ft – napi 9 és kb.16 óra között zajlik a Tükrömtükröm Készség Stúdióban – Zuglóban.
Bejelentkezés: legkésőbb 2020. január 22-ig 10.000 Ft előleg befizetésével.
Ha 2020. január 13-ig átutalással biztosítod helyedet, abban az esetben a teljes díj összegéből 20 % kedvezmény az ajándékod, tehát az utalás összeg így 24.000Ft.
Számlaszámom: Székely Szilvia K§H 10404247 92132090 01900000
nagy szeretettel várlak