Agyféltekei blokkok oldása, június 8-i tanfolyam szerepe az életünkben

Amikor megismerkedtem a One Brain kineziológiai stressz oldással és elvégeztem az I. és II. kezdő tanfolyamot,  – idén még egyszer 2019. június 8-án indul, – hihetetlen volt megtapasztalnom a változást. Igaz, hogy 3 napon keresztül – erős fejfájás kínozott, de a következő napok viszont felszabadulást hoztak.

  • Valamikori pedagógusként – imádtam a hivatásomat, de ma már tudom, hogy erős megfelelési kényszer kísért utamon. Mindezt hoztam a családi energiákkal, hiszen mindenkinek fontos volt, hogy elfogadva érezze magát. Ezek a programok egész életemben végig kísértek – A tanfolyamon lehetőségem volt szembesülni örökségeimmel.

Mit adott a tanfolyam szellemisége? – megértettem, hogy az izomteszt – hiteles válaszokat ad tudattalanunkban fellelhető elfojtásainkról. Elfojtás – mit is jelent a köztudatban?

  • Elkerülöm saját felelősségemet saját magammal való kapcsolatomban, egyáltalán – ha van. Sokszor észre sem vesszük, hogy csak a külvilágra figyelünk – s félünk megláttatni magunkat úgy igazán, ahogyan jól éreznénk magunkat. Miért cselekszünk így?

Mert olyan minták, programok vannak a sejtmemóriánkban, amelyeket feltárás nélkül – képtelenek vagyunk megváltoztatni. Ezek beidegződések.  Amíg nem szembesülök ezek valóságtartalommal – addig képtelen vagyok a szűrésre, az elengedésre.

  • Hálás vagyok, mert felismertem gyermekkori blokkjaimat, amelyek miatt nem értettem meg családomat. Nem hallottam meg, hogy senki sem akar bántani, – kishitűségemet dédelgetve – elnyomtam saját magamat.

A módszer – lehetőséget adott – blokkjaim feloldására, beidegződött viselkedésmintáim megszüntetésére.

A módszer megtanítja és megerősíti: mindig van választásunk!

Az 5 nap alatt – olyan stressz oldási technikákat ismerünk meg, amelyek saját személyiségünk alakítása érdekében – meghatározóak. Végig oldási folyamatban vagyunk, mert minden energetikai korrekció, tisztítás – segít befelé tekinteni és átlépni korlátozó hitrendszereinken.

Tehát egyben módszert kapunk, amely nemzetközi oklevelet ad a hallgatónak, másrészt saját oldódási folyamataiban meglátja a helyes utat. Útjelző a Viselkedési Barométer táblázata, segít beazonosítani érzelmi blokkokat. Ez a www.tukromtukrom.hu honlapomon megtekinthető.

Tanfolyamaimat rendszeresen indítom – évente két alkalommal. Egy –egy témában – 1 napos mini kurzust is indítok.

Nyári kezdő tanfolyam: június 8-án indul

Ha szeretnél érzelmi stressz oldáson részt venni, vagy tanfolyamra jelentkeznél, abban az esetben, – jelentkezz be a www.tukromtukrom.hu honlapon keresztül.

A tanfolyami oktatáson részletfizetési kérelmet elfogadok.

 

Érdeklődéssel várlak Székely Szilvia haladó tanár 06/20-991-4687

Miért nem képes gyermekem a szobatisztaságra?

Mindig tudtam, éreztem, hogy ami egy ANYA-GYERMEK oldáson történik, az megváltoztatja a gyermek és a család életét. Sokan nem ismerik ezt a lehetőséget, ezért fontosnak érzem tapasztalataim megosztását. 23 éve vagyok kineziológus segítő és oktató. További részletek a www.tukromtukrom.hu honlapon.

Azt tapasztalom, hogy a szépnek és jónak VISZIK A HÍRÉT az emberek, tehát bizalommal teli vagyok. Minden odafigyelés, befektetés, áramoltatja a változást és annak eredményét.

A történet 3 éves Katikáról szól – akinek nehézséget okoz a szobatisztaság. Nem szól, olyan, mintha dacolna anyával. Nem hallja meg az “utasítást.”

… Édesanya felkeresett segítségért, ezért kineziológiai oldásban megkerestük a probléma okát.

A gyermek – 8. hónapra születik, sajnos kis súllyal és ezért inkubátorba kerül.

Anya, féltő szeretettel és aggodalommal veszi tudomásul, hogy kisbabáját szó nélkül elválasztják tőle. Megrémül, pánikba kerül. Később értesítik csak, hogy Katát kis súlya miatt egy ideig nem ölelheti szívéhez.

– Szörnyű érzés, amikor tőlünk kívülálló erők vagy személyek beleavatkoznak saját döntésünkbe. –

… “Hosszú napok telnek el, amíg újra láthatom gyermekemet” – meséli Judit mama. Minden nap vágyakozom és várom, hogy karjaimba szoríthassam. A tízedik napon ágyamhoz hozzák, de nem tud szopni, nem ismeri a testközelséget. Könnyebb a cumisüvegből befogadni a táplálékot.

Megcirógatom, s könnyeim között megvigasztalom: “Kincsem, gyönyörűségem – alig vártalak, hogy megölelhesselek.  El kellett fogadnom, hogy az orvosok saját egészséged és biztonságod miatt – a legkimagaslóbb figyelmet szentelték neked. Jó helyen voltál, de most már itt vagyok és veled foglalkozom.”

A történetben az Édesanya megértette, miért zárta el magát gyermeke a külvilágtól.

“Gyermekem úgy érezte, nem fontos, nem állok ki érte, elszigetelté vált az inkubátorban.
S amikor bilire “kell” ülni és megcselekedni azt, amit kérnek tőle – az “aktiválódik”, hogy ő nélküle döntenek, ezért elutasítva érzi magát.” Kihívás volt ezt megértéssé alakítani. Sikerült!

Az oldásban a homlok-tarkó tartás ereje és tudatossága – segít Katának anyán keresztül feldolgozni és megérteni azt, ami születése kapcsán történt. Az édesanya a leghitelesebb személy, képes – átélni gyermeke – fájdalmait és okos felismerésekkel kikommunikálja, amit akkor nem tudott kifejezni.  Oldásban ez pótolható, hiszen abban a korban dolgozunk, amikor az izomteszt jelezte a probléma gyökerét.

Igen, már értem. Ma is ez történik, amikor a szokásait szeretném megtanítani. KÖSZÖNÖM. HÁLA ÉS SZERETET!

Ha kisgyermekeddel bármilyen problémád adódik – érdemes felkutatni és megszüntetni a tünetek okát.

szeretettel várlak Székely Szilvia www.tukromtukrom.hu 06/20-991-4687