Távolugrás közben balesetet szenvedtem

Gyökér csakra működése és egy baleset hatása az életemre.

MAI MEDITÁCIÓM eredménye – derékfájásom üzenete és feldolgozása. Elme-akupunktúra.

„12 éves vagyok, amikor testnevelés órán – az iskola közelében lévő – egyik utcában – családi házunk közelében) – távolugrást gyakorolva, jó puha, frissen felásott talajba ugorva – rosszul mértem fel a terepet és nagyon estem. Hatalmas fájdalom nyílalt testembe, ami a derekamba is kisugárzott. Igyekeztem eltitkolni, szorongtam, mit szólnak a többiek ügyetlenségemhez. Összeszorított fogakkal indultam vissza társaimmal az iskolába. Senki sem vette észre, hogy nagyon csendes vagyok.„

Ma itthon meditáció közben, a gyökér csakra erősítése volt a célom. Hivatásom nagy gyakorlatot adott abban is, hogy saját magamat is tesztelem és oldom a feljövő stresszeket. Mivel ma is előfordul, hogy fáj a derekam, ezért kíváncsian vártam az eredményeket. Az érzéseimet a One Brain VB – Útjelző térképén azonosítottam.

Ez történt.

  • Tehetetlennek éreztem magam, hiszen egy kényes területen sérült meg testem, a farkcsontnál, ami lüktetett. Kétségbeesésem határtalan volt. Biztosan eltört, – gondoltam megszeppenve. Az esemény utáni képszakadás is rossz emlék. Valószínű inkább elnyomtam a bennem dúló fájdalmat, hiszen gondoltam, azt „más úgy sem tudja csökkenteni.”
  • Visszagondolva felismertem, hogy akkor nagy feszültségek voltak családomban. Ez az a csöndes, lehangolt állapot, amikor senki senkit sem bánt, de mégis fájó az együttlét, nem vesznek észre. Nem tudtam kinek segítsek, anyunak vagy apunak? – hogy megváltsam ezt a helyzetet.
  • Figyelmem mindig a külvilágon járt.
  • A tökéletességre való törekvésem – nem engedett megnyugodni és nagyon haragudtam magamra. Pontatlanságom miatt vádoltam magam.
  • A mozdulatlanság, a félelem a veszteségtől, a bizalom vesztése a külvilággal szemben, – nem vesznek észre, ha valami fáj, – sok terhet róttak rám.
  • A biztonságérzetem megrendült. (GYÖKÉR CSAKRA)

A mai napig a tökéletességre való törekvés vezeti lépteimet, de a fókuszban elő kell hívni a figyelmet saját magam iránt. Én vagyok a felelős minden pillanatomért. Ezért most a gyökér csakra tisztítását végzem – AFT – Elme-akupunktúra  gyógyítással. Tanulási tapasztalatom jól szolgál engem. HÁLA!

Ha a véletlennek tűnő események frusztrálnak, akár fájdalmat okoznak, abban az esetben gyere el és dolgozd fel elakadásaid gyökerét! Életvonaladon vezetve – mindenre választ kaphatsz. Felismeréseid által – kioldódnak stresszeid. Megoldó kulcs kerül a kezedbe!

 

Nagy érdeklődéssel és megfelelő tapasztalattal várlak egyéni kezeléseimen

Székely Szilvia 06/20-991-4687

A TUDÁS érték, amit átadhatok. Kincs az emberiség számára

Hova lett az a sok ismeretanyag, ami az enyém volt…talán még mindig itt van velem? BÍZOM MAGAMBAN!

Gyermekoromban kis termetű, vékony kislány voltam. Szüleim nagyon jók voltak hozzám, mindent megadtak, amire szükségem volt. Kaptam finom ételt, de játékaim és ruháim – elmaradtak a többi gyermekétől. Jó kislányként sokat játszottam csendben az udvarunkon, az igazi örömöt az iskolában már első osztályosként elért tanulmányi sikereim jelentették. Büszke voltam arra, hogy én okos vagyok. Ha kezembe vettem egy könyvet, faltam és nem tudtam letenni. Élvezetet találtam abban, hogy megértettem és elképzeltem a történeteket.

Serdülőkoromban – rá kellett jönnöm, hogy elszigetelődtem a közösségtől. Úgy éreztem, nem vagyok megfelelő és elfogadható számukra. Sokszor pillantásaik bántóak voltak, amikor elhasznált cipőmre néztek. Elfogott a szégyen. Ez csak fokozódott, amikor a lányok fejlettebbek voltak, mint én és a fiúk már kerülgették őket. Úgy éreztem, nem vagyok szép. A könyvekhez menekültem, ami biztonságot adott.

Csekély önbizalmam, háttérbe szorította kezdeményezéseimet, sőt, igyekeztem mindenkit kiszolgálni, eleget tenni kéréseiknek, így feláldoztam magam a külvilág számára. Az volt a célom, felhívjam magamra a figyelmet és kicsikarjam a dicséretet, a megelégedést a társaimtól. Lelki sérüléseimet ezek a próbálkozások nem oldották fel.

Ahogyan szüleimtől láttam, mindenki támogatja családtagját, természetesen, én is ezt tettem. Sajnos hamarosan a betegség is felütötte a fejét. Sokat adtam magamból, így elhanyagoltam saját szükségleteimet, jó gyermekként továbbra is úgy cselekedtem, ahogy a lelkiismeretem diktálta.

– A felnőtté válásomban ezt a mintát követtem. Nehezebb volt, mert saját családom mellett – egy szem gyermekként – szüleimet is el kellett látnom. Tudom, hogy ez volt a feladatom, de azt be kell látnom, hogy addig és úgy vállalhatom a felelősséget másokért, ameddig erőszak nélkül teszem és adom, amire képes vagyok. Ha nem bírom tovább, segítséget kell kérnem. Így is nagyon jó gyermekük vagyok.

– Már nem élnek és most már magamra fókuszálhatok. Tudom, hogy olvashatok, írhatok és taníthatom az embereket. Ehhez most időt adok magamnak és mindent megteszek, amit fiatalon elhanyagoltam.

Tanulj a történetemből és legyél nagyon boldog.

Ismerd fel, hogy tudásod KINCS az emberek számára.

Ha elakadtál az önismeretben, az önbecsülésben, keress egy nyugodt időszakot, amikor szembesülhetsz önmagaddal!

 

Szeretettel várlak Székely Szilvia kineziológus, AFT terapeuta, Családállító. ThetaHealing konzulens

 

Csakráid ösztönös erőinek feltárása-2019. 09.14-15. GYÖKÉRCSAKRA

TÖBBEK VAGYUNK AZ ANYAGI TESTNÉL!

TANFOLYAMI RÉSZLET – GYÖKÉRCSAKRA – FELTÁRÁSA…1.rész

Csakráink, erőközpontjaink – szűrőrendszerként működnek, amelyek megtisztítják a durva, anyagi síkról származó, ősi ösztöneinkkel összefüggő belső energiát és kifinomult spirituális síkra emelik.

Így összeköt az élet forrásával. Ahogy sorra vesszük az egyre magasabb rendű központokat, egyre inkább megismerjük – milyen gondolatok és magatartásformák irányítják életünket.

Akár létrához is hasonlíthatjuk, amely az anyag birodalmából felvezet a nemesebb elmeműködés és gondolat magaslataira, majd onnan is tovább, az isteni tudat közelébe.

A csakrák életfontosságú energiát szívnak fel a földből, körbeáramoltatják az anyagi testben, majd kibocsájtják a magasabb rendű tudat fel, más szóval: tudatossággá, a mindenség mélyebb megértésévé alakítják át az életerőt. A kozmikus energia hasonlóan beáramlik a testünkbe a korona csakrán keresztül s egészség, alkotóerő, teljesség formájában nyilvánul meg.

Energiaszintjeink megváltoztatásával személyes felelősséget vállalhatunk sorsunkért. Egyre céltudatosabbak leszünk, felismerjük lappangó képességeinket és adottságainkat, s beengedjük a szeretet, az együttérzést középpontunkba.

Felismerhetjük, hogy tapasztalatainkból tanulhatunk és így tudatosan  képesek vagyunk irányítani gondolatainkat.

Így gyógyulhatnak sejtjeink.

Felismerjük, hogy többek vagyunk az anyagi testnél.

A csakrák a tudatosság és az energetikai feltöltöttség különböző szintjeit képviselik, kapcsolódnak egymáshoz. Az alsó csakrák energiája, mágneses, míg a magasabb rendűeké – kozmikus, elektromos természetű.

A TANFOLYAMSOROZAT, MELY HAVONTA TELIHOLD NAPJÁN INDUL – 7 alkalommal, 2 napos feldolgozási, egyénileg és kiscsoportban, oldással, csoport oldással és családállítás módszerével – (szimbólumok, kristályok, illóolajok, zene- hang, Angyalok, megerősítések – által) kerül megrendezésre.

A végén – 1 AJÁNDÉK NAP – összefoglaló és jövőt teremtő nap a tiéd.

Időpontok: szeptember 14-15, október 13-14, november 12-13, december 12-13, a következő évben hasonlóképpen, de egyeztetünk…januárban folytatva

Részvételi díj: 30.000Ft – két nap

Ha augusztus 31-ig szeretnéd biztosítani a helyed a szeptemberi képzésre és egy összegben lefoglalod, abban az esetben 3000Ft kedvezményben részesítelek…ez az összes tanfolyamon a tiéd lehet.

Bejelentkezés: 2019. augusztus 20-ig….10.000Ft előleggel, a www.tukromtukrom.hu honlapomon keresztül – hírlevél feliratkozással, miután elküldöm a számlaszámomat és a képzések részletes leírását.

Helyszín: HARMÓNIA PALOTA.

Ahogy megtanuljuk gyógyítani erőközpontjainkat, akkor egyensúlyt és örömet áramoltatunk életünkbe. Ha felelősséget vállalunk saját energiánkért, akkor a fény és a gondolat segítségével helyreállítjuk egészségünket, tudatosságunkat.

Szeretettel és nagy érdeklődéssel várlak, akár egyéni kineziológiai, AFT Erőtér technika- Elmeakupunktúra, ThetaHealing, Családállítás…folyamatok megtapasztalására.

Elérhető vagyok a 06/20-991-4687 telefonon.

Székely Szilvia nemzetközi kineziológia oktató

 

 

Agyféltekei blokkok oldása, június 8-i tanfolyam szerepe az életünkben

Amikor megismerkedtem a One Brain kineziológiai stressz oldással és elvégeztem az I. és II. kezdő tanfolyamot,  – idén még egyszer 2019. június 8-án indul, – hihetetlen volt megtapasztalnom a változást. Igaz, hogy 3 napon keresztül – erős fejfájás kínozott, de a következő napok viszont felszabadulást hoztak.

  • Valamikori pedagógusként – imádtam a hivatásomat, de ma már tudom, hogy erős megfelelési kényszer kísért utamon. Mindezt hoztam a családi energiákkal, hiszen mindenkinek fontos volt, hogy elfogadva érezze magát. Ezek a programok egész életemben végig kísértek – A tanfolyamon lehetőségem volt szembesülni örökségeimmel.

Mit adott a tanfolyam szellemisége? – megértettem, hogy az izomteszt – hiteles válaszokat ad tudattalanunkban fellelhető elfojtásainkról. Elfojtás – mit is jelent a köztudatban?

  • Elkerülöm saját felelősségemet saját magammal való kapcsolatomban, egyáltalán – ha van. Sokszor észre sem vesszük, hogy csak a külvilágra figyelünk – s félünk megláttatni magunkat úgy igazán, ahogyan jól éreznénk magunkat. Miért cselekszünk így?

Mert olyan minták, programok vannak a sejtmemóriánkban, amelyeket feltárás nélkül – képtelenek vagyunk megváltoztatni. Ezek beidegződések.  Amíg nem szembesülök ezek valóságtartalommal – addig képtelen vagyok a szűrésre, az elengedésre.

  • Hálás vagyok, mert felismertem gyermekkori blokkjaimat, amelyek miatt nem értettem meg családomat. Nem hallottam meg, hogy senki sem akar bántani, – kishitűségemet dédelgetve – elnyomtam saját magamat.

A módszer – lehetőséget adott – blokkjaim feloldására, beidegződött viselkedésmintáim megszüntetésére.

A módszer megtanítja és megerősíti: mindig van választásunk!

Az 5 nap alatt – olyan stressz oldási technikákat ismerünk meg, amelyek saját személyiségünk alakítása érdekében – meghatározóak. Végig oldási folyamatban vagyunk, mert minden energetikai korrekció, tisztítás – segít befelé tekinteni és átlépni korlátozó hitrendszereinken.

Tehát egyben módszert kapunk, amely nemzetközi oklevelet ad a hallgatónak, másrészt saját oldódási folyamataiban meglátja a helyes utat. Útjelző a Viselkedési Barométer táblázata, segít beazonosítani érzelmi blokkokat. Ez a www.tukromtukrom.hu honlapomon megtekinthető.

Tanfolyamaimat rendszeresen indítom – évente két alkalommal. Egy –egy témában – 1 napos mini kurzust is indítok.

Nyári kezdő tanfolyam: június 8-án indul

Ha szeretnél érzelmi stressz oldáson részt venni, vagy tanfolyamra jelentkeznél, abban az esetben, – jelentkezz be a www.tukromtukrom.hu honlapon keresztül.

A tanfolyami oktatáson részletfizetési kérelmet elfogadok.

 

Érdeklődéssel várlak Székely Szilvia haladó tanár 06/20-991-4687

Miért nem képes gyermekem a szobatisztaságra?

Mindig tudtam, éreztem, hogy ami egy ANYA-GYERMEK oldáson történik, az megváltoztatja a gyermek és a család életét. Sokan nem ismerik ezt a lehetőséget, ezért fontosnak érzem tapasztalataim megosztását. 23 éve vagyok kineziológus segítő és oktató. További részletek a www.tukromtukrom.hu honlapon.

Azt tapasztalom, hogy a szépnek és jónak VISZIK A HÍRÉT az emberek, tehát bizalommal teli vagyok. Minden odafigyelés, befektetés, áramoltatja a változást és annak eredményét.

A történet 3 éves Katikáról szól – akinek nehézséget okoz a szobatisztaság. Nem szól, olyan, mintha dacolna anyával. Nem hallja meg az “utasítást.”

… Édesanya felkeresett segítségért, ezért kineziológiai oldásban megkerestük a probléma okát.

A gyermek – 8. hónapra születik, sajnos kis súllyal és ezért inkubátorba kerül.

Anya, féltő szeretettel és aggodalommal veszi tudomásul, hogy kisbabáját szó nélkül elválasztják tőle. Megrémül, pánikba kerül. Később értesítik csak, hogy Katát kis súlya miatt egy ideig nem ölelheti szívéhez.

– Szörnyű érzés, amikor tőlünk kívülálló erők vagy személyek beleavatkoznak saját döntésünkbe. –

… “Hosszú napok telnek el, amíg újra láthatom gyermekemet” – meséli Judit mama. Minden nap vágyakozom és várom, hogy karjaimba szoríthassam. A tízedik napon ágyamhoz hozzák, de nem tud szopni, nem ismeri a testközelséget. Könnyebb a cumisüvegből befogadni a táplálékot.

Megcirógatom, s könnyeim között megvigasztalom: “Kincsem, gyönyörűségem – alig vártalak, hogy megölelhesselek.  El kellett fogadnom, hogy az orvosok saját egészséged és biztonságod miatt – a legkimagaslóbb figyelmet szentelték neked. Jó helyen voltál, de most már itt vagyok és veled foglalkozom.”

A történetben az Édesanya megértette, miért zárta el magát gyermeke a külvilágtól.

“Gyermekem úgy érezte, nem fontos, nem állok ki érte, elszigetelté vált az inkubátorban.
S amikor bilire “kell” ülni és megcselekedni azt, amit kérnek tőle – az “aktiválódik”, hogy ő nélküle döntenek, ezért elutasítva érzi magát.” Kihívás volt ezt megértéssé alakítani. Sikerült!

Az oldásban a homlok-tarkó tartás ereje és tudatossága – segít Katának anyán keresztül feldolgozni és megérteni azt, ami születése kapcsán történt. Az édesanya a leghitelesebb személy, képes – átélni gyermeke – fájdalmait és okos felismerésekkel kikommunikálja, amit akkor nem tudott kifejezni.  Oldásban ez pótolható, hiszen abban a korban dolgozunk, amikor az izomteszt jelezte a probléma gyökerét.

Igen, már értem. Ma is ez történik, amikor a szokásait szeretném megtanítani. KÖSZÖNÖM. HÁLA ÉS SZERETET!

Ha kisgyermekeddel bármilyen problémád adódik – érdemes felkutatni és megszüntetni a tünetek okát.

szeretettel várlak Székely Szilvia www.tukromtukrom.hu 06/20-991-4687

Miért érdemes eljönnöd a „One Brain” kineziológia tanfolyamaira?

  1. június 8-9. I. szint, 10-12. II. szint, augusztus 9-12. III. szint…

Egy érzelmi válságból kikerülve – sikerült megértenem, hogy a változás értünk van. Megismerkedtem a módszerrel és ma is gyakorlom, kezelem és tanítom a hozzám fordulókat.

A Three In One Concepts haladó oktatója vagyok.

Pedagógus koromban 23 évvel ezelőtt – kineziológusként tanítványaimnak is sokat segítettem. Reggel a korrepetálás idejében, majd a tanóra elején pár percben – olyan készség, képesség fejlesztő gyakorlatokat alkalmaztam, amelyek rendezték agyféltekei blokkjaikat. A diszlexiás vakfoltok később egyéni kezelésekben feldolgozásra kerültek, (olvasási, helyesírási, kommunikációs, felfogási és megértési gondok, hajlandóság hiánya…) így a hihetetlen megtapasztalások a szülőket is meggyőzték az oldások fontosságáról. Hálás szívvel fogadták az eredményeket.

Miért meghatározó számomra ez a személyiségfejlesztő módszer, miért ajánlom különös tekintettel a pedagógusoknak?

Azért, mert segíti felismerni a problémák gyökerét és azokat más rálátással, megértésekkel, energetikai korrekciókkal oldja fel és szünteti meg. Megtanítja az izomtesztelést, a Viselkedési Barométert és az energiablokkok oldási folyamatát. A Viselkedési Barométeren szembesülhetünk a bennünk lévő számtalan érzelmi elakadással, melyeket menekülésként választunk gyakran. A jó hír, hogy egyben segít felismerni, mit kell tennünk céljaink elérése érdekében.

A két oldalt – az érzelempárokat egyszerre látva – azonosíthatjuk be – mi a helyes választás a kérdéses ügyben. Tudatos teremtés lesz a segítőnk.

Gyengéd módszer és azonnali megértéseket ad.

A tanfolyami rendszerszintenként – tanítja a módszert, egyben érzelmi elakadásaink felismerésével és oldásaival – rendezi személyiségünket. A tanfolyamokon párban dolgozunk. Lépésről lépésre vezetlek el a teljes megértésig, megtapasztalva a változást.

Az I. és II. szint után, tehát az 5 nap után – képessé válsz, hogy segíts másoknak a blokkoldásban, de természetesen sok gyakorlás által épülsz és teljesedsz ki a folyamatban.

SAJÁT FEJLŐDÉSÜNK, TELJESSÉGÜNK HITELESSÉ TESZ PEDAGÓGUSKÉNT.

A tanfolyam napi tisztelet díja: 12.000Ft + áfa, a jegyzet tanfolyamonként ára: 4000Ft..

A nyár folyamán – van lehetőség a II. szint későbbi elvégzésére is.

A tanfolyam ismétlése fél áron történik.

Nemzetközi oklevelet kapsz – Amerikából.

Ha megérintett a lehetőség, abban az esetben – írj a szilvia@tukromtukrom.hu emailen keresztül, vagy a www.tukromtukrom.hu honlapomon jelentkezz be!

 

Nagy érdeklődéssel várlak Székely Szilvia 06/20-991-4687

Gyermektelenség okai

Gyermektelenség okai

Amikor nem jön a baba, akár már beültetésekkel is próbálkoztál…

Mérhetetlen elkeseredés, kiolthatatlan vágyakozás, igyekezet – gyakran ennek ellenére nem érkezik meg a gyermek.

Áldott állapotba jutni – ezek szerint nem is olyan egyszerű?

Nem kell, hogy beteg legyél, de valószínűleg olyan tudattalan elakadásaid vannak, amelyek szabotázs programként blokkolnak, mozdulatlanságra ítélnek.

Mit tehetsz magadért?

Imádkozz és adj hálát, hogy tudod, okkal kapod ezt a kihívást! Lehet, hogy a karma – még feladatokat ad, vagy ebben az életedben hárítod a felelősséget, az elkötelezettséget anyaságod iránt, tele vagy félelemmel, mit szól a világ, minden ismerősömnek van már gyermeke, rágörcsölsz, tele vagy lelkiismeret furdalással, stb.

Lehet, hogy már volt vetélésed.

Fiatalabb korodban lehetőséget kaptál az anyaságra, de te úgy döntöttél, hogy még nincs itt az ideje, elvetetted magzatodat. Azóta bűntudatod van, mert megváltál a terhességtől…

Ez mind feladat, amit megoldhatsz.

Rajtad múlik. Kerülj közel magadhoz és keresd meg a válaszokat! Ha hosszú évek óta próbálkozol, akár beültetések után sem fogantál meg, akkor saját blokkoló energiáiddal való szembesülés, egy “kineziológiai oldás” – támaszod lehet.

Ha segítségre van szükséged, akkor várlak nagy érdeklődéssel

Székely Szilvia www.tukromtukrom.hu